RÓZSA KIRÁLYFI

RÓZSA KIRÁLYFI

(székely népmese)

Volt egy királynak három fia. Ellenség ütött az országra, azt elfoglalta, a király is elesett. A királyfiak jó vadászok voltak, hárman három vadászkutyával odébb állottak a veszedelemből. Sokáig mentek, azt sem tudták, hova, végre egy legmagasabb havastetőn, ahol az út elágazott, elhatározták, hogy elválnak egymástól, külön-külön próbálnak szerencsét.

Megegyeztek, hogy egy magas fa hegyibe felállítanak egy hosszú póznát, s arra felkötnek egy fehér kendőt, amelyik a kendőt véresnek látja, induljon a testvérei után, mert valamelyiknek veszedelme van.

A legkisebb királyfi akit Rózsának hívtak, bal fele indult, a másik kettő jobb fele. Rózsa, mikor a hetedik havasba is bejutott, jó messze, meglátott ott egy szép kastélyt, s abba betért, mint fáradt utazó, hogy megszálljon.

Megnyílik este nagy dörömböléssel a kastély kapuja, hát hét nagy óriás állít be az udvarra s onnét a házba. Akkora volt mindegyik, mint egy nagy torony. Rózsa ijedtében az ágy alá suhant, de az óriások mihelyt beléptek, egyik azt mondta:

– Ci, milyen emberbűz van itt!

Megkeresték Rózsát, megtalálták, összeaprították, mint a torzsát, s az ablakon kihányták.

Reggel az óriások megint elmentek dolgukra, a bokorból előmászott egy szép leányfejű kígyó, s Rózsa testének minden kicsi darabját összeszedte, szépen összerakogatta, forrasztó fűvel megkenegette, s élő-haló vízzel meglocsolta. Rózsa egy perc alatt talpra szökött, s most hétszerte szebb s erősebb lett, mint azelőtt volt. Akkor a leányfejű kígyó is kibújt a kígyóbőrből hónaljig.

Rózsa, hogy olyan erős lett, bízott magában, s este nem bújt az ágya alá, hanem az óriásokat a kapuban várta haza. Azok mikor megérkeztek, előreküldték a szolgájukat, hogy azt a hitvány Ádám-maradékot összemorzsolják, de a szolgák nem bírtak vele, maguknak az óriásoknak kellett, hogy őt összeaprítsák.

Másnap reggel a leányfejű kígyó Rózsát megint életre hozta, ő maga pedig övig kibújt a kígyóbőrből. Rózsa kétszerte erősebb lett most, mint külön-külön egy-egy óriás.

Akkor este Rózsa a szolgákat mind megölte, s sok óriást is megsebzett, de a hét óriás mégis megölte őt.

Reggel, ahogy elmentek, a kígyó Rózsát megint feltámasztotta; Rózsa erősebb lett, mint a hét óriás együtt, s olyan szép, hogy a napra lehetett nézni, de reá nem. A leány is a kígyóbőrből egészen kikerekedett, be kedves két teremtés volt!

Akkor egymásnak a dolgaikat s életüket elbeszélték. Elbeszélte a leány, hogy ő is királyvérből való, hogy az ő apját az óriások ölték meg, s az országot elfoglalták, ez a kastély az ő apjáé volt, ahol az óriások laknak, s innen járnak ki mindennap, hogy a népet sarcolják. Őt magát egy jó kuruzsos dajkája kígyóvá változtatta, s megesküdött, hogy addig kígyóbőrben marad, míg az óriásokon bosszút állhat. De most, hogy Rózsa olyan erős, hogy könnyen megfelelhet mind a hét óriásnak, róla is lerepedezett a kígyóbőr.

– Rajta hát Rózsa pusztítsd el az óriásokat, nem leszek én se háládatlan.

Rózsa azt felelte:

– Kedves szép leány, te nekem az életemet három ízben adtad vissza, én sem lehetek háládatlan tehozzád, az óriásokat elpusztítom, s aztán te az enyém, én a tied.

Egymásnak holtig való szerelmet esküdtek, s igen jóízűen telt el a nap egészen estig.

Mikor este az óriások megérkeztek, Rózsa így szólott hozzájuk:

– Ugyebár, sok gazember, hogy háromszor öltetek meg? Most azt mondom, hogy ma ezen a kapun egyiketek sem teszi be a lábát! Vívjunk meg!

Az óriások nagy méreggel reá mentek, de most nem úgy lett, mint azelőtt kétszer; rendre őket mind megölögette, s akkor a kulcsokat a zsebükből kezéhez vette, a kastélynak minden szegelikát felkutatta, s látta, hogy bátorságban lehetnek, mert már egy lélek sincs a kastélyban.

Az éjszaka csendesen telt el. Reggel a kastély udvaráról Rózsa elnéz a havas tetőre a fehér kendő felé, s hát látja, hogy az egészen véres. Megbúsul, s azt mondja a szép leánynak:

– El kell mennem, hogy a két bátyámat felkeressem, mert rosszul megy soruk. Várj vissza engem, mert ha őket feltaláltam, minden bizonnyal visszajövök.

Avval felkészült, kardot kötött, nyilat, forrasztó füvet, élő-haló vizet vett magához, s éppen arra a helyre ment, ahol elváltak volt. Útjában lőtt egy nyulat. Mikor odaért a fához, elindult azon az úton, amerre a bátyjai mentek. Rátalált egy kicsi házikóra, s ott megállapodott. Látja, hogy a ház előtt a fához a két bátyja két vadászkutyája lánccal meg van kötve. Eloldja őket, tüzet csinál, s a nyulat sütni kezdi. Amint sütné, hallja, hogy a fán valaki dideregve azt kiáltozza:

– Jaj, de fázom!

Felszól a fára Rózsa királyfi:

– Ha fázol, gyere le s melegedjél!

Azt mondják rá fentről:

– Igen, de félek a kutyáktól!

– Ne félj, mert azok becsületes embert nem bántanak!

– Én hiszem – azt mondja az a valaki a fáról -, de mégis vesd közéjük ezt a hajszálat, hadd szagolják meg előbb, arról engem is megismernek!

Veszi Rózsa a hajszálat, s a tűzbe veti. A fáról leszáll egy vén boszorkány, odaül a tűz mellé s fűtözik. Felhúz egy nyársra egy varasbékát, s sütni kezdi. Amint sütné, mondani kezdi Rózsának:

– Az az enyém, ez a tied – s hozzáüti a varasbékát a nyúlhoz; Rózsa megmérgelődik, kirántja a kardot, s hozzákap a boszorkányhoz, s hát a kard egy hasábfává válott. Nekimegy a boszorkány, hogy megölje Rózsát, s azt mondja:

– No, most véged neked is, a testvéreidet is én öltem meg bosszúból, azért, hogy a hét óriás fiamat elpusztítottad!

Rózsa nekiúszítja a boszorkánynak a kutyákat, s azok addig fogják innen s túl, hogy vért eresztenek belőle. A vér a kardból lett hasábfára cseppen, s abból megint kard lett. Kapja Rózsa a kardot, s odaáll a boszorkány eleibe. Megijed a boszorkány, s könyörögni kezd, hogy ne bántsa, megmutatja, hova temette a bátyjait. Csak ezt várta Rózsa, azon nyomban hozzásújtott, s avval a boszorkány Plutóhoz költözött. Rózsa kiásta a bátyjait, az összedarabolt testüket összerakta, forrasztófűvel összeforrasztotta, s élő-haló vízzel feltámasztotta. Azok, mikor a szemüket kinyitották, s Rózsát megpillantották, mind a ketten azt mondották:

– Jaj, be sokat aludtam.

– Sokat bizony – azt mondta Rózsa -, de ha én ide nem jöttem volna, még most is aludnátok.

Elbeszélték Rózsának a bátyjai, hogy elválásuk után csakhamar meghallották, hogy az ellenség az országukból eltakarodott, s visszatértek a palotájukba. Úgy osztoztak, hogy az egyik, a nagyobbik, hazamenjen, s igazgassa az országot, másik pedig keresse fel Rózsát. Akkor fordultak be a kis házikóba, s akkor bánt el velük a vén boszorkány.

Rózsa is elbeszélte nekik, miken ment keresztül, s azt mondotta:

– Te, nagyobbik bátyám, menj haza, ülj be apánk országába, te pedig, kisebbik bátyám, gyere velem, és igazgassuk ketten azt a nagy országot, amelyikben az óriások hatalmaskodtak.

Ebben megegyeztek, mindegyik elment a maga országába. Rózsa is felkereste a szép leányt, aki már magát úgy elbúsulta volt utána, hogy szinte elepedt, de hogy Rózsa megérkezett, egészen felvidult. Egybekeltek, nagy lakodalmat csináltak, eleget vendégeskedtek, a menyasszonyt jól megtáncoltatták, azután az óriásoktól megmentett nagy országot kezükre vették, ma is ott uralkodnak, ha meg nem haltak. Kerekedjenek egy tojáshéjba, s holnap legyenek a kigyelmetek vendégei.

 

(Forrás: szöveg: http://mek.oszk.hu/; kép: www.flickr.com)

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. további információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close