Hamvas Béla: A Vízöntő

A Vízöntő

Uszpenszkij írja, hogy az egész földön, faji, népi, vallási,
társadalmi, műveltségi, területi, korbeli, nembeli

különbségektől teljesen függetlenül, tökéletesen új,
hatodik emberfaj van kialakulóban. A new race – az
új emberfaj kialakulása, keletkezése, kibontakozása
érthetetlen nagy misztérium. Amíg ennek a fajnak

a Föld minden táján elszórt tagjai – akár dél-afrikai
bányában, akár amerikai farmon, japán hadihajón,
balkáni kis faluban, norvég konzervgyárban, londoni
külvárosban mint segédlelkész vagy munkás, vagy
hivatalnok, vagy katona, vagy rikkancs, vagy sebész
– egyedül állottak, önmaguk előtt is úgy tűnt, hogy
abnormis, lehetetlen lények, akik környezetükkel és
világukkal nemcsak hogy nem tudnak megegyezni,
hanem azzal egyetlen lényeges pontban sem érintkeznek.
Ezek az emberek a Földön elszórva, magukban voltak,
környezetüktől sarokba állítva és mellőzve.

Idegenek voltak. Mert valóban idegenek voltak. Az új
fajból minden valószínűség szerint igen sok ember el is
veszett. Ki tudja, hogyan? Egy része öngyilkos lett, egy
része elzüllött, inni kezdett vagy fellázadt, a törvénybe
ütközött és börtönbe került. Egy része kedélybeteg lett
vagy megzavarodott. Végül a faj keletkezésének
misztériumához teljesen hasonló, érthetetlen, újabb nagy

misztérium volt, hogy az új faj képviselőiben lassan
kifejlődött a tudat: már nem vagyok egyedül. Az még
titok, hogy a hozzám hasonlóak hol vannak. De már
tudom, hogy vannak, és ha találkozom velük,
felismerem őket anélkül, hogy egyetlen szót is váltanánk.

Amíg valamilyen emberből csak egy van, kivétel, ha
kettő, különös, ha három, már közösség. Egyelőre
még csak nyomokban. A harmadik nagy misztérium –
a találkozás és egyesülés – még késik.
A hatodik fajról szóló tanítás nem veszélytelen. Nem
azért, mert bárki, még a legprimitívebb tömeglény is
azonnal meg van győződve róla, hogy ő az új fajhoz
tartozik. A tanítás veszélye abban van, hogy az özönvíz
kozmikus katasztrófájának kellős közepén, ma, a megmentő
Noé-bárkát túl korán építi meg, és a menekülés

reményével kecsegtet, holott még senki sem tudhatja,
hogy a menekülésnek van-e lehetősége. A hatodik fajról
szóló tanításban van valami profetikus, és azonnal

érezni, hogy a gondolatot az isteni rejtély atmoszférája
veszi körül. De ez még csak veszélyesebbé teszi.

Egyelőre a gondolatot nem szabad másnak tekinteni,
mint szimbólumnak: út, amely mindenkinek nyitva áll,
és lehetőségnek, hogy mindenki tartozhat oda vagy
ide. Csak rajta múlik. Ha a tudatos gondolkozáshoz
nyúl, nyitva áll előtte a bárkába való belépés.
Ha elsüllyed a tömegbe, kizárja magát a hatodik fajból. De

még így is vigyázni kell. Aminek származása isteni, az
az embernek túl sok. Ember, légy éber és erős!

20.
A küzdelem már eldőlt, anélkül, hogy a harcra sor
került volna. A hatodik faj és a tömeg sohasem állottak
egymással szemtől szembe, kezükben fegyverrel,

hogy az ütközetet megvívják. Tulajdonképpen nem is
találkoztak. A tömeg már teljesen az anyagba készült
leszállni, amikor a Földön az új faj megjelent. A két
ember nem nézett soha egymás szemébe. Csak az
egyes emberi lények harcolnak, látszólag egyéni harcot.
A háttér metafizikai. A küzdelem még tart, ha

kimenetele nem is kétséges. Az ember csak a
Hatalmak eszköze, s ha valaki közülünk győz, a bennünk

lévő Hatalom győz.
Mi dönti el, hogy az ember hová tartozik, az özönvízben
elmerülő tömeghez, vagy a hatodik fajhoz? Az odatartozás
mindenképpen végzetes. A mai életrendben

elfoglalt helyzet pedig semmit sem jelent. Sok pénz,
világi vagy egyházi hatalom, származás, műveltség,
szellem nem juttat előnyhöz. Erőfeszítés sem. Tudás
sem. Vallás sem. Tehetség sem. Még zsenialitás sem.
Ezt a tömeg, ha nem is tudja, nagyon jól érzi. És ez
az, ami a hatodik faj emberének helyzetét életveszélyessé teszi.
A tömeg minden tagjában egyöntetűen

titkos egyetértés él, hogy az új fajt elnyomja, elhallgattassa
és letörje. Hogyha ő maga már elsüllyed, senki

se maradjon felül. A tömegben a kimagasló, értékes
jelenségek lerombolása járványszerűen fellépett.
A pusztítás a legtöbb esetben céltalan és célt tévesztett.
Nagyobbára egyáltalán nincsen szó az új faj

jelentkezéséről, mindössze csupán egyéni előretörésről.
A tömeg azonban ezt sem tűri. Az összes kisdedet
kiirtják abban a reményben, hogy az az egy

is közöttük lesz, aki veszedelmessé lehet. De az az
egyetlen Egyiptomban van. És mindig, minden esetben
Egyiptomban van. Kiirtanak egy sereg embert, s

akit halálra keresnek, megmenekül. A keresés tovább
folyik. Aki egy hüvelykkel magasabb, már gyanús.
Csak szolgának és pojácának szabad lenni, minden
egyéb tilos. A tömeg, már tudjuk, nem elmegyenge,
ahogy még a jóhiszemű Le Bon hitte, hanem a sátáni
idióta. Még ma is azt hiszi, hogy uralomra jutott, és
a világ fölött a hatalmat átvette. Ebbe a tévedésbe
komoly szellemiségek is beleesnek. Azért beszélnek új
népvándorlásról és a barbárság betöréséről és

kollektív uralomról. Nincs itt szó semmiféle uralomról.
A katasztrófa nem a barbárság feltörése, hanem az
özönvízbe való elsüllyedés. És ez az, ami ma történik.
Nem az uralom kérdése ez, hanem a tömeghalálé.
A tömeg tudattalanságára semmi sem jellemzőbb,
mint az, hogy e pillanatban a világ urának hiszi magát,
holott a halál torkában van. S még itt is ellenfeleit keresi.
Azt hiszi, hogy győzelmét fenyegetik. Nem veszi

észre, hogy amennyiben valaki szavát felemeli, azt
az ő érdekében teszi. S néma szövetség van a tömeg
tagjai között, hogy a veszedelmes lényt szabad és kell
irtania. Tapasztalni a társadalom minden területén és
teljesen egyöntetűen, hogy a tömeg hogyan nyomja el
szisztematikusan, bár ösztönszerűen azt, akikben az
újat megszimatolja. Ezt a lényt szabad leütni, szabad
és kell kifosztani, elnyomni, megcsalni. Nem szabad
szóhoz juttatni. Ehhez a néma szövetséghez való
tartozás a tömeg ismertetőjele.

A hatodik faj ismertetőjeléről beszélni nem lehet. És
ha valaki ezt meg merné tenni, meg nem engedett
módon már magát minősíteni igyekezne. Sőt,
szimbólumot szó szerint venne. És ezzel már éppen ítélne

önmaga fölött: azzal, hogy a tömeghez tartozónak
vallja magát. Csak egyet lehet kimondani holtbiztosan:
az új faj emberének azt, ami ma történik, az

utolsó és legkisebb mozzanatig meg kell értenie.
A tömegesedést és primitivizálódást át kell élnie és
le kell győznie. A tudattalan óceánt asszimilálnia kell
és magába fel kell vennie és azon túl kell lépnie. Az
evestrumot nem szabad félredobni: fel kell szívni és
meg kell emészteni. Az új fajhoz csak az tartozhat, aki
a primitívet önmagában fölemelte és megnemesítette
– személyének alkotórészévé tette, de átvilágította –,
az özönvizet átélte, és az elmerülésben végzetesen
részt vett, és alászállt a sötétség Hatalmai közé, de
megerősödve és teljes tudattal a világosságba visszatért.

21.
Ami most, ebben a pillanatban a legfontosabb, azt
jó, ha mindenki teljes komolysággal átgondolja. A
primitív ember nem az ősember. A primitív kései
visszaképződés nyomán keletkezett, katasztrófák
következtében letöredezett hulladék. Minden primitív
nép keletkezésénél a maihoz hasonló katasztrófa áll.
Az egyre nagyobb mérvű tömegesedés drámájának
vége, hogy a tömeg a tudattalanban elmerül. Egy része
visszatér az őserdőbe. Más része a nagyvárosban, a
gyárakban és a munkástáborokban halmozódik fel.
Ez elvégre formai kérdés. A világalkotásból azonban
egyszer és mindenkorra kikapcsolódik, mert anyaggá
válik.
Az ősi és első ember nem az anyagból, a sötétségből
merült fel, nem, mint a materialista tudomány állította,
az ember primer fokon állat volt, és a tudattalan

óceánból lépett ki. Az első ember a világ ősi alapformája volt.
Kozmikus jelenség. Őslény, akikben az

isteni származás világos tudata élt. Az ősi ember a
homo aeternus, az örök ember. Nem anyagból van
és volt, hanem a természet-szellem-lélek egysége,
s akinek létét tudatosan választott ideák, felső Hatalmak
sugárzó jelképei irányítják. Az ősi embernek

ismertetőjele a nagy és világos értelem, vagyis tisztán
él benne a logikus gondolkozás értelme, az érzék a
világ ősharmóniájának felismerésére. Az ősember a
makropsziché. Mert az ember nem földi, anyagi lény,
hanem kozmikus rang. Az ősember az isteni ember.

22.
Az új helyzetre való tekintettel a dolgok megértését
újból kell kezdeni.
Vagy, ami még fontosabb: aki ebben az új helyzetben
a dolgokat meg akarja érteni, annak az egészet elölről
kell kezdenie.
És ami még ennél is fontosabb: az embernek még
sohasem volt annyira szüksége az isteni értelem
fényének segítségére, mint most, amikor a dolgok
megértését újból és elölről kell kezdenie.
Ez nagyjából annak a világváltozásnak az értelme,
hogy a Föld és az emberiség a Vízöntő jelébe lép.

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. további információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close