Bükkösy Beatrix: Restart, a vámpír – A dal

Hogy mikor kezdődött az ének, abban nem tudtunk pontosan megegyezni, de valamelyik ősszel volt az is. A harmadikról előbb halk dúdolás szűrődött ki, mintha valaki járna-kelne a lakásban, valamit keresve, szobáról-szobára. Nem is tűnt volna fel senkinek, hiszen a ház komolyabb dél-olasz stílusú perpatvarokhoz szokott, ráadásul a pincében azóta is ott dübörög hétvégén a Depicentrum, a környék mulató darkjaival. De a harmadikon csend szokott lenni, ott a rádió sem szól, és áhitatos, öntelt némaságban unatkoznak a budai őslakók. Azokban a napokban a fegyelem mögül előbb halkan, majd egyre hangosabban szivárgott a dal, valami gyönyörűségesen meghatározhatatlan stílusban.

A szomszédok már az első este összesúgtak, és mindenki aláírta a panaszos levelet, amit a zajongó ajtajába tűztek, – mert egy igazzy őslakos nem sűllyed odáig, hogy elsőre önnön hangján tiltakozzon, – személyesen csak kölcsönkérni zörgeti a szomszéd ajtaját. Másnap már azért át-átkopogtak a falon, ököllel-partvisnyéllel, és találgatni kezdték ki is énekelhet, hiszen a hagyomány őrzött valamit arról, hogy a 4-ben lakik más is a három középkorú polgár mellett, de élőben még senki sem látta. Azt beszélték, egy fiatal lány és azért nem hagyja el soha a lakást, mert bálnateste már nem férne ki az ajtón. Meg azt is, hogy valami rejtélyes nyavaja gyötri, ezért kóróvá aszott és jártányi ereje sincsen. Hogy valójában mi a helyzet, persze sose derült ki; mindenesetre női hangot véltünk hallani, ami különös, idegen harmóniát zengett.

Másnap estére a lakótársak arra jutottak, hogy itt a felháborodás ideje, rendőrt kell hívni, de talán rögtön orvost inkább. Közben az ének erősödött, és kitört a bejárati ajtón: voltak indái, amik lefelé indultak, hogy hosszú tekergőzésbe kezdjenek az évszázados udvar csorba betontükrén.

Míg a dallam a mélyebb regiszterek felé ereszkedett, megérkezett az orvos, és nyugtatókat írt fel a békétlennek, aki megzavarta a lakóközösség nyugalmát, de ezek semmit nem használtak. A dal egy része körbefutott a harmadikon mint a repkény, és nem volt, aki le tudta volna fejteni a rácsról. Leveleket nyitott, amik körül mintha áttetsző, nagy madarak kerengtek volna. A költőibb Kisék és az ismét részeg Földi Stiliszta múzsákat emlegettek, de az ő szavuk soha nem kerül a krónikákba és a lakógyűlés jegyzőkönyveibe. Nagyjából ilyentájt jött a sebész, és állítólag néhány öltéssel bevarrta a zajongó száját, hallgatna már el, de hiába, az énekes nyakán kopoltyúfedő-forma rések nyíltak, és egy kicsit más hangnemben folytatta. Éjfélre az ének kinőtte a házat: azok a hangok, amik könnyűek voltak mint az ezüstcsengettyűk szava, egy rugaszkodással elérték az oromzatot.

Csupán véletlen lehet, hogy a ház nem lett parajelenséggé, és nem fürkészte élőben egyik tv sem. A közös képviselő által már megrendelt ördögűzésre sem került sor. Egészen hajnalig szólt a dal, amitől a roskatag födém megfényesedett és tető boldog rigói őrült táncot lejtettek. Aztán elhallgatott: először a pincéig nyúló indák tűntek el, majd a levelek foszlottak köddé, végül az összes hang egyetlen trillaként szállt fel.

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. további információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close