Budaházy Éva: Az anyai minőség a Kárpát-medence hitvilágában – Rövid jegyzet egy népmese-motívumról

Ismert tény, hogy a Kárpát-medence népei milyen bensőséges viszonyt ápoltak az anyaistennővel, az „anyai minőséggel”. Tisztelete, vallásos „imádata” ősi szövegekből, töredékesen ismert rituálékból és tárgyi emlékekből még ma is – részben – rekonstruálható.
A néplélek és világszemlélet legmélyebb rétegeit őrző tündérmesék (is) hordozzák az Anyaistennő tisztelet nyomait, hol majdnem teljes pompájukban (lásd pl. a Tündér Ilona alakja köré szőtt történeteket), hol részlegesen vagy már épp csak életképi szintre redukálódva. (A MESE lelki – szellemi lényegéről részletesen nem szól ez a rövid írás, hisz célja elsősorban egyetlen mese részleges-motivikus bemutatása és egyfajta „gondolatébresztés”.)

A választott történet A tizenkét varjú, Benedek Elek feldolgozásában (elolvasható pl. Móra K. 1981, 60-65. o). A történet röviden: Egy özvegy 12 „léha” fia – a könnyelműen kimondott anyai ítélet hatására – varjúvá változik, idegen földre repül anyjuk és kishúguk nagy bánatára. A leányka elhatározza, hogy megkeresi és visszahozza testvéreit. Ezzel indul a keresésmegváltódás folyamata. Segítők, bölcs öregek közreműködésével meg is találja testvéreit, s ezzel szerepe átminősül a hírvivő szerepévé. Egy másik világ üzenetével tér haza anyjához a leányka (a lélek), és szülője vállalja a „vérrel varrás” emberfeletti munkáját. Így tud hazatérni a 12 fiú, ráadásul arannyal megrakodva. Útjuk tehát jó véget ért.

Ez a történet különösen is alkalmas rá, hogy általa is átgondoljuk-megérezzük a beavatás női útját. A mese nagyon gazdag a „belső ösvény” bejárására utaló képekben, melyek ebben a rövid írásban nem kerülnek elemzésre. Csupán a nyitó és záró mozzanatokkal foglalkozunk valamelyest részletesen. Persze, mondhatjuk a mesék nyelvén a hiányt érzékelőknek: „Aki nem hiszi, járjon utána”. Megéri.

A mese egy feltűnő „aránytalansággal” indul: egy özvegyasszonynak 12 fia és 1 leánykája van. Életképi szinten értelmezve jókora túlsúly a férfi tényező javára, elég jelentős aránytévesztés a „Sors” részéről; bár realitása természetesen lehetséges. Ha alapvető lételvekben gondolkodunk, akkor ez a férfias, pozitív, kiáradó-teremtő lételv túlsúlyát jelzi. Mélylélektani vonatkozásai is érdekesek. Ha a mesét egyetlen személyiség belső fejlődés – történeteként értelmezzük, a női lélek-elv (az Anima), a befogadó-ápoló-szülő elv háttérbe szorulása elég egyértelműnek tűnik, s a kiáradó elv ifjonti hevülettel történt sokszori megélését hangsúlyozza a mesebevezető.De mégsem egészen… Nagyon fontos motívum ugyanis az „Özvegység”. Egyértelmű, hogy nincs jelen igazi, érett férfi a mese kezdő pillanatában. Az Anya-erő ugyan folyton-folyvást törekszik a „pótlására”, de csupán serdülő-ifjú szinten képes megjeleníteni. És ezzel is csak baja támad: a fiúk állandóan „éhesek”, mindig is hiányozni fog nekik a jelen nem lévő Apa-erő. Az e „csatában” felőrlődő anya megátkozza őket, s így zuhannak még alacsonyabb létszintre: fekete varjakká válnak.

A történet tehát egy nagyon megzavart állapotot tár elénk kezdő motívumként. Azt a helyzetet, amikor nem természetes megélés a mindennapokban a „Fény-Atya, Fény-Anya, Fény-Fiú” kozmikus, harmonikus rendje (mitologikusan az un. „Aranykort” felváltó időszakhatárára értünk). Az egyensúly sokszorosan felborul – akár személyiség szinten is. A kiáradó, teremtő erő teljesen hiányzik (a mindennapokból, az élet számtalan területéről, pillanatából), csupán a „nagy anya”, a máter (a „tiszta” matéria, a Természet) küzd valami helyreállító megoldásért, de hiába. Fiai ugyan születnek, nem is kevés, de éhség és céltalanság jellemzi ifjúi viselkedésüket (pl. nem dolgoznak) – az alkotó, teremtő minőség nem él bennük. Meg – ÁLLt a kibontakozásuk. Ezért vállnak ÁLLATtá. Tudjuk nyelvünk bölcsességéből, hogy a NŐiminőség NÖVEKEDŐ, NÖVÉNYI. És Fényre van szüksége a fejlődéshez. Az ÁLLAT egy bemerevedés eredménye nyelvünk logikája szerint. ÁLL, azaz egy ÁLLAPOTBAN van, stagnál.A mese egyik alapkérdése is ez: – Ki lehet-e jutni, ebből az állapotból? A kozmikus törvények szerint ez lehetséges, hisz
mindent a harmónia, a kiegyenlítődés törvénye mozgat. Egyéni szinten is fel kell ismerni ezt az igazságot. Képes-e erre az „özvegy”?

Ilyen szempontból időzzünk el kicsit gondolatban az Özvegység fogalmánál. A hiány mindenképpen jellemzi ezt az állapotot. Ugyanakkor ez a hiány pótolható. (Életképi szinten elég egyszerűen; de mesénk sokkal többről szól!) Özvegynek lenni az analógiás gondolkodásban a szellemire való áhítozás állapotát is jelenti. Az elválasztottság (az Atya-Erőtől, a Szellemtől való elválasztottság) állapotát, mely a legtöbb tündérmesénk mozgató rugója. A felismerés e
mese özvegyében is megszületett, ezért minden remény megvan arra, hogy helyre álljon a kozmikus rend, a harmónia állapota. Tudja ugyanis, hogy újra kell születnie, meg kell újulnia – magasabb szinten: új lélekminőséget kell szülnie önmagában. Ezt meg is teszi: egy kisleánykája is születik. Igaz, fiait ez a tény már nem tudja olyan gyorsan „megváltani”, hogy ne kelljen egy szenvedésekkel teli, de „sikeres” beavatási utat bejárniuk. Beavatási útról beszélhetünk, egy igazi alkémiai folyamat bomlik ki ebben a mesében is épp úgy, mint több társában. Ez a mese is a „szent hagyaték” része, még ha egyes elemei koptak is az évszázadok-évezredek alatt. Felismerhető mégis benne, hogy „a legnagyobb tanítók fogalmazták meg legfontosabb és legmagasabb rendű tanításaikat jelképes nyelvet használó mesékben”. (Idézet Csöpel lámától; Titkos tanítások…, 2006, 23. o.) A jelképes beszéd értelmezéséhez Rózsakereszt Krisztián Alkémiai menyegzőjét, ill. a hozzáfűzött értelmezés egy részét is idézhetjük az emberiségről, mely „egykor egy tiszta erőtér része volt, amelyet »Anyának« is neveztek. Ez az erőtér az isteni bőséggel, az isteni Atyával való egységből állt és élt. A »bukás« bekövetkeztével ezt az anyateret elválasztották az Atyától, s özvegy lett. Az anyatér a széttört egység helyreállítására, az elveszettnek a megtalálására törekszik. Akik ebben segítenek, akiket erre kiválasztottak, azokat nevezik az »özvegy fiainak«”. (R. C. Alkémiai Menyegzője, 1999, 94. o) Lehetnek-e vajon valaha is ilyen értelemben beavatottak a mese özvegyének fiai? Bizonyára.

Hisz a mese végén aranykincsekkel térnek haza. Az arany az alkémiai folyamat értékes „végterméke”, az „ólom-ember” átalakulásának szimbóluma. A Szellem és a Nap (a Nap-kozmosz) féme. Az elnyert lehetőségek legmagasabbját jeleníti meg. Ha pedig egyetlen anyag-szülte személyiség beavatásának analógiájaként közelítünk a meséhez, akkor a mikrokozmosz 12-es rendezettségét érthetjük a sötét, „plútói” madarak alatt. Pl. 12 pár agyideg, 12-szeresen rendezett mikrokozmikus rezgéstér, a Napkozmosz 12-szeres zodiákusának hatása, mely „arannyá tisztulhat” bennünk.

Mi kell ehhez a mese logikája szerint? Először is a felismerés, hogy „elválasztottak” vagyunk, özvegyek, hiányzik a Szellem aranya. Pótolgatjuk ezzel-azzal, de csak erőnket vesztegetjük, egyre jobban éhezünk és felőrlődünk. Fontos az analógiák (Nap-Hold, arany-ezüst, férfi-nő stb.) valóságos megélése tudatunkban is, mely akár nagyon hosszú folyamat lehet, de eligazít világunkban, ahol „jelképek erdején át visz az ember útja” (Baudelaire: Kapcsolatok). Szükséges a megújulásra, újjászületésre törekvés (nem részleges, hanem teljes lelki metamorfózisra van szükség). Az állhatatos, újjászületett lélek rendíthetetlensége is rendkívül fontos, azaz a hit, mely nem torpan meg az akadályok láttán, hisz maga a „Szeretet” vezérli. Segítőkre is szükség van, évezredes mikrokozmikus tapasztalatok életre hívására (bölcs öregek a mesében), mely rendelkezésünkre áll saját lényünkben is. És végül véráldozatra. A mese legszebb és legösszetettebb motívuma ez: az özvegy „felhasította hüvelykujját, s ahogy folydogált a vér belőle, azonmódúlag húzta tűbe, meg nem állott a keze, varrott éjjel-nappal.” A kételkedők – a szomszéd asszonyok – sem tántorítják el kitűzött céljától. Új inget és gatyát varr fiainak. Az új ruha a teljes megújulás – átváltozás, a teljes transzfiguráció képi jele mesénkben. A tizenkétszeres megújító folyamat lezajlik, minden kételkedő nagy csodálatára.
Ezt a véráldozatot senki más nem vihette végbe. Csupán az anyatér szeretet-ereje képes rá. Az emberi életnek ez az egyik csodája. Földi létünk rögös útjai félelemmel tölthetnek el bennünket, de mindig jó arra is gondolni, hogy itt, és csakis itt vagyunk képesek felemelkedni valamikori szellemi nagyságunk szintjére. S ebben a folyamatban különösen nagy szerep jut a nőiségnek. A nőiség által jelképezett Léleknek. S különösen nagy szerep jut az átölelő-növesztő „Anyatérnek”, mely a „széttört egység helyreállítására törekszik”, mint fentebb idéztük. Nem véletlen tehát, hogy valamikori eleink nagy tisztelettel adóztak neki. A kétkedők persze irrealitást emlegetnek a mesék kapcsán. A valóságostól igen messze állónak tartják pl., hogy a mese mindig „jól” végződik, vagy egyszerűen a néplélek gyakorlatias vágyai kielégítésének jelképeként értékelik ezt. Másról van szó. Egy kozmikus törvényről, melyet tiszteltek őseink. Kortársunktól, a csillagász fizikus-zenész Grandpierre Attilától való az idézet: „az a törvény, ami a népmeséket megteremti, ami összefüggéseiket létrehozza és a végkifejlet felé vezeti, az élet egyetemes alaptörvénye… Azért kell a népmesének a jó győzelmére vezetnie, mert az élet mindig az élet fenntartására és továbbadására irányul. Azért tartalmaz a népmese csodálatos elemeket, mert a lélek képes a teljes szabadságra.” (Kutatásai szerint i. e. 3700 táján már megszületett az a világkép, amelyből meséink alap rétege táplálkozik; tehát kb. 6000 éve. Más kutatók évtízezredeket is feltételeznek. G. A. Ősi Magyarország, 293. o) Amit az emberiség valaha tudott, amit a Lélek valaha átélt, az mind a szellemi kincse marad. A megtisztulás útján járó felfedezi ezt. Nem holmi „céltalan”, rutinszerű vagy divatos múltba nézésről van tehát szó, ha tündérmeséinket olvassuk. A világosság, a Fény üzenete sejlik ki belőlük. Rudolf Steiner így szólt 1909-es müncheni beszédében:

„Ha Mánit nem is értették meg az emberek, el fog jönni az az idő, amikor az európai kultúra olyanná alakul, hogy Szkítiánosz, Buddha és Zarathusztra neve ismét jelentőségteljes lesz, és tananyagot fognak adni az embereknek Krisztus megértéséhez!”

(Hasonló gondolatok olvashatók még Steinertől itt:
Michaeliták, Arkánum Szellemi Iskola, 2000)

Hogy népünk, melynek egyes kimagasló tanítói mesékbe foglalták a beavatás útját, milyen kapcsolatban volt Szkítiánosz, Buddha, Zaratusztra és Máni bölcsességével, nem értelmezem ebben a rövid írásban (talán csak ennyit: meséink nyilvánvalóan tükrözik tanaik hatását – utórezgését). Az ez iránt is érdeklődő ma már számtalan úton kutathat; – és találhat is. Itt most elsősorban a női út egyes aspektusait követtük nyomon, és azt a csodálatos élet-valóságot, ahogy az „Anyatér” a széttört egység helyreállítására törekszik. S ez a ma igazi feladata is.

A minket körülvevő „isteni” a harmonizáló, a kiegyenlítő erők befogadására ösztönöz bennünket, Vízöntő embereket. Akik tudják ezt, tudják azt is, hogy az összhang helyreállítható (mikro- és makrokozmikus szinten), és – ezáltal is – képesekké válhatunk segíteni a kozmikus törvények érvényesülését.

Add Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. további információk

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close