A kort, amelynek kezdetén állunk, az Aquarius csillagjelével hozzák kapcsolatba. A szó a latinból származik, és szó szerinti fordításban „a vízhez tartozót” jelent. Az asztrológiában azonban a „Vízöntőt” meglepő módon nem a víz, hanem a levegő eleméhez társítják. Hogyan magyarázható ez az ellentmondás, és mit tudhatunk meg belőle korszakunk számára?
A Vízöntő állatövi jegyének jelképe egy olyan ember, aki egy amfora vagy egy korsó vizet önt. A különböző kultúrkörökben szintén szerepel, mint például az indiaiak kumbhájában, vagy a zsidó kabbalában, ahol vödörnek ábrázolják. A zsidók sátoros ünnepén például tiszta forrásvizet hoznak, hogy a templomban kiöntsék. Friedrich Weinreb ezzel kapcsolatban rámutat, hogy: „Ez a kiöntés a 11. állatövi jegy egyik képe, amelyet a vödör fejez ki. Ha Góg és Magóg – e világ népei – elpusztítják egymást, akkor kiürítik a vizet – vagyis az időt. Új világ közeleg, itt a világ vége.”
Lukács evangéliumában (22,10) azt olvashatjuk, hogy Jézus a húsvéti vacsora előkészítésekor így szól tanítványaihoz: „… szembe jő veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt”. Jézus a sátoros ünnepen szokásos vízadományhoz kapcsolódott, amikor így kiáltott fel: „Ha valaki szomjúhozik, jöjjön énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.” (János 7, 37-38) János Jelenéseinek könyvében is (22,1) „élő vízről” van szó: „És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, amely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki.” A vizet itt a mennyből kiáradó gyógyító, szellemi erővel azonosítják. Ha azonban a vízöntő állatövi jegyét nem a víz, hanem a levegő eleméhez rendelik hozzá, akkor ennek csak az lehet a mélyebb értelme, hogy itt egy mennyei, szellemi erőről van szó, amely ennek hatására felszabadul. Ezért írja Martin Sorge: „Ez a kiöntés valami új, és eddig rejtett láthatóvá tételét jelenti. Míg az edény a testnek felel meg, addig e jelben a lelki-szellemi tartalmak jutnak napfényre.”
A Vízöntőhöz újra meg újra a világ vége és az aratási időszak képe kapcsolódik. Ekkor a Messiás, mint „az Ember fia” jön el „az ég felhőiben” és átveszi a hatalmat – mondja Dániel próféta, könyve 7. fejezetének 13. versében. Az őskeresztények Jézus Krisztusnak ezt az újraeljövetelét már a mi földi, durvaanyagi világunkba helyezték, és ezen elképzelésük miatt csalódniuk kellett.
Az „ég felhői” ugyanis egy másik szintre utalnak, amelyen e találkozás létrejön. Ez egy finomanyagi, éteri szint, egy léleksík, ahol a „vőlegény” és a „menyasszony” menyegzője végbemehet – ahogyan a szellem és a lélek összekapcsolódását gyakran ábrázolták. E szintre szellemi út vezet, amelyet mindenesetre az anyagban, a mi tapasztalati síkunkon kell előkészíteni és megalapozni.
Add Comment